25 éves a Rapid

A Rapid vetőgép azokban az években lépett a piacra (1991), amikor a mezőgazdaság, mint ágazat, nem számított fontosnak és jövedelmezőnek Svédországban, az agrárpolitikai helyzet pedig előnytelen volt a svéd gazdálkodók számára. Az emberek meg voltak győződve arról (még kormányzati szinten is), hogy nincs szükség mezőgazdasági termelésre, a boltok tele voltak élelmiszerrel, a gazdáknak meg azt ajánlották, hogy inkább golfpályák létesítésébe fektessék a pénzüket.
Mi azonban megláttuk a lehetőséget ebben az abszurd helyzetben. Kihasználva a nehéz helyzetet, kidolgoztunk egy új koncepciót. Elsődleges szándékunk az volt, hogy segítsünk a gazdálkodóknak költségeik csökkentésében, amivel jövedelmezőbbé tehetik tevékenységüket. A nehézségből előnyt kovácsoltunk,” mondja Crister Stark.
Az 1991-es választásokon új kormány alakult, majd 1995-ben Svédország csatlakozott az Európai Unióhoz, amely új szabályokat és kedvezőbb gazdasági feltételeket hozott a mezőgazdasági termelők számára.
De a Väderstad vetőgépek története még korábbra nyúlik vissza. A 80-as években Crister Stark és Gert Gilstring egy direktvetőgép fejlesztésén dolgozott, ugyanis az eddigieknél költséghatékonyabb talajművelési és vetési megoldás vált szükségessé az emelkedő üzemanyagárak miatt.
Crister Stark, a Väderstad Holding igazgatótanácsának elnöke
Az első gabonavetőgépünk a DS
A tarlóba történő direktvetés ugyanakkor kockázatosnak tűnt, nem utolsó sorban a csigák jelentette problémák miatt. A skandináv régióban az őszi vetés dominál, így az emberek nem látták meg az ebben rejlő lehetőséget.
“Szerették ezt a vetőgépet, mert pontosan tartotta a vetésmélységet és megfelelő mag-talaj kapcsolatot biztosított a hátsó tömörítő kerekeknek köszönhetően. A direktvetőgépet univerzális gépnek nevezték,” mondja Crister Stark.
A Rapid agronómiai szempontból is helyes választás
A Rapid vetőgép használatának legfőbb előnye a költséghatékonyság, de az agronómiai szempontok legalább ilyen fontosságúak. Minden talajtípushoz adaptálható, és a talaj a vetést megelőzően nem igényel gondos előkészítést. Ebben áll a gép rendkívüli költséghatékonysága. A gumifelfüggesztésű művelő- és vetőtárcsák biztosítják - még nehéz művelésű, kötött talajoknál is - a szükséges előkészítést és vetést. Az egy pár vetőtárcsát kontrolláló hátsó tömörítő kerekek pedig egyengetnek és tömörítenek.
- “A 90-es években rosszul ment a gazdák sora. Felismertük, hogy a legtöbb, amit tehetünk, hogy segítünk nekik a hatékonyság növelésében és a költségek csökkentésében. Az első vetőgépünkről átvettük a legjobb fejlesztéseket, pl. a csoroszlya megoldást, majd tovább dolgoztunk egy új típus megalkotásán, amit később Rapid-nak neveztünk el. Nagyobb méretű tömörítő kerekeket kezdtük el használni és lehetővé tettük, a vetéssel egyidejű műtrágya kijuttatást. Nagyon sok dolgot megváltoztattunk végül, de a direktvetés lehetőségét nem adtuk fel,” mondja Crister.
A CrossBoard segítségével (ami tulajdonképpen megreformálta a talajművelés gyakorlatát) hatékony talajművelő képességgel ruháztuk fel a vetőgépet. Vetőgépünk már akkor kétszeres vetési sebességre volt képes. 1991-ben gazdára talált az első 50 Rapid vetőgép, 25 évvel később pedig az eladott gépek darabszáma meghaladta a 25 ezret.
- “Természetesen jó néhány problémával szembesültünk az első években, amelyeket leküzdve elégedett vevőkörre tettünk szert,” mondja Crister.
A Rapid már 40 országban
A talajelőkészítés nélküli vetés új lehetőségeket nyitott a mezőgazdasági termelők számára. A folyamatos termékfejlesztés következő állomása a pneumatikus Rapid vetőgép volt, majd ezt követte a nemzetközi piac felé nyitás.
A német Accord cégnek volt egy ismert pneumatikus vetési rendszere akkoriban. Crister felvette velük a kapcsolatot és bár kevés hajlandóság mutatkozott az együttműködésre, a találkozó mégis létrejött, Crister pedig hazavitte a rendszert a svéd gyárba.
"Óriási potenciált láttunk a pneumatikus vetőgép fejlesztése terén. Elkezdtünk egy olyan típust fejleszteni, amelynek szállítási szélessége nem haladta meg a 3 métert. Időközben az Unióhoz való csatlakozásnak köszönhetően a gazdák is optimistábban néztek a jövő felé. Minden egyszerűen sokkal jobb lett,” mondja Crister.
Finnország fontos import piaccá vált, de - Svédországhoz hasonlóan - jó pár nehéz gazdasági időszakot élt meg, amikor fizetőeszközük leértékelődött.
“Elkezdtük az angol piac meghódítását, ahol fantasztikus fogadtatásra leltünk. Két egymás melletti gyártósoron gyártottuk a 3 és 4 méteres mechanikus, valamint az összecsukható, pneumatikus vetőgépeket. Megkezdtük franciországi értékesítésünket is, majd egymás után nyitottuk meg az újabb európai piacokat."
2015. évi Rapid modell
Az ikonikus Rapid
A Rapid robusztus és hosszú élettartamú vetőgép, mely korszerűsíti a talajművelés és a vetés gyakorlatát, mindez kisebb költségekben és magasabb termésátlagokban mutatkozik meg. A Rapid segítségével növelhető a termésbiztonság. A vetési sebesség több mint kétszeresére növelhető. Mindezzel párhuzamosan az erőgépek is sokat fejlődtek.
- “Úgy gondolom, hogy a munkagépek egyre nagyobbak lesznek, mi pedig tovább szélesítjük az alkalmazhatóságuk körét. De eredeti sokoldalúságuk, minőségük és megbizhatóságuk továbbra is megmarad. Ugyanakkor a használt Rapid-ok iránt is nagy a kereslet,” mondja Crister.
Mi a Väderstad-nál azt mondjuk, hogy az innováció teremti meg a jövőbeni sikerek alapját. Az elmúlt évben elkezdtük a Rapid vetőgépek új nemzedékeinek bevezetését, melyek gondozásmentes csapágyazással készülnek és számos elektronikai újdonságot vonultatnak fel.
- “Szintén elsők voltunk az E-Control alkalmazása terén, ahol mindössze egy iPad szolgál a vetőgép ellenőrzésére. Versenytársaink azt mondták, hogy ez nem fog működni, de tévedtek. Az iPad segítségével megvalósítottuk a vezeték nélküli kommunikációt, ami nagyban leegyszerűsíti a vetőgép használatát. Ez egy olyan alkalmazást jelent, ahol a lehetőségek száma végtelen,” mondja Crister.
A Rapid éppolyan, mint a Bahco villáskulcsa vagy a Lockheed Hercules repülőgépe, azaz a koncepció és a minőség állja az idők próbáját és folyamatos fejlesztési lehetőséget jelent.
- “Amilyen hosszan csak előre látunk, olyan hosszan fejlesztjük folyamatosan a Rapid vetéstechnológiát. Számos ötletünket mutattuk be már eddig is, melyek könnyebbé és pontosabbá tették a vetés folyamatát és melyek nagy segítséget jelentenek a mindennapi gyakorlatban. Több termék van, mi örök, de a Rapid ikonikus,” összegzi Crister.